Már többször írtam a mulcsozásról, de mivel mindennek ez az alfája és omegája, ezért írok róla egy összefoglalót is. A mulcs lényege az, hogy nem hagyja a talaj felszínét kiszáradni, erodálódni, ahogyan az történne a csupasz földdel. A talajfelszín természetes állapota ugyanis nem a kopárság, hanem a minél dúsabb növényzet. Ez védi, takarja a felszínt. És nemcsak a víz a lényeg, hanem a talajban élő milliónyi, milliárdnyi kis élőlény: gombák, baktériumok, mikroszkopikus rovarok. Ezek csak akkor tudnak életben maradni, ha nem tesszük ki őket a tűző napnak, a fújó szélnek, hanem a felszín alatt nedves és puha közegben élhetnek, dolgozhatnak és szaporodhatnak. Hogy miért fontos ez? Mert ők jelentik a talaj életét. A talaj márpedig él - ha hagyjuk. Az élő talaj tudja csak éltetni a növényeket, és az egészséges növények alapfeltétele az egészséges talaj.

Ugyanis, mint ahogy azt nemrég megtudtam kedves növényvédelmi ismerősömtől, az emberi immunrendszer a növények sejteiben található elemekből épül fel, és a növény immunrendszere építi azt fel. Már ha van neki. Egy elölt immunrendszerű (magyarán mesterségesen megvédett, permetezett) növény pedig nem jelent ilyen alapot az emberi szervezetnek, így sajnos az üres, beltartalom nélküli növények már nem táplálnak, nem segítenek az immunrendszer felépítésében, csak üres tokok jóformán. Ehhez jön még a sok méreg bennük persze. No de a kis kitérő után, visszatérve a mulcs fontosságára: a mulcs segít megtartani a nedvességet és olyan közeget teremt, amiben a talaj egészséges tud maradni: a kis életközösségek - amelyek olyan bonyolult rendszert alkotnak, hogy a tudmány még a mai napig sem tudta igazán felderíteni - be tudják végezni feladatukat. 

A csupasz talajt kiszárítja a nap, így könnyen elfújja a szél, és az esőcseppek is csak tömöríteni tudják - ez utóbbi jelenséget mindenki ismeri a szép takarosan felásott, bekapált, gyommentes, elgereblyézett talajnál: 1-2 locsolás után olyan lesz, mint a páncél, amit aztán lehet újra kapálni persze...

Néhány locsolás után így néz ki egy csupasz talaj

Már kb. 10 cm szalma alatt is nedves maradt a talaj

Kutatások szerint a talaj 17-szer gyorsabban pusztul, mint ahogyan épülni tud: ahol pár éve még vastag termőréteg volt, ott nem egyszer már kibukkannak a kövek, kimerül a talaj tápanyag tartalma: a kövér, zsíros, morzsalékos fekete föld szürke, összatapadt lesz, amiben már semmi sem nő ugyanúgy. Ez a szám Kínában már 57-szeres!

"John Crawford, a Sydney Egyetem Fenntartható Mezőgazdaság tanszék vezetőjének kutatásai szerint bolygónkról évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, 80 százaléka pedig károsodott. Gyulai Iván, a miskolci Ökológiai Intézet igazgatója 2010-ben kiszámolta, hogy ez a minőségű termőföld hozzávetőleg még két generációra elegendő. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem felméréséből az derül ki, hogy élelmiszer- és takarmánynövényeink ásványianyag-tartalma az elmúlt majd negyven év alatt rohamosan csökkent." Forrás: http://www.ng.hu/Fold/2013/11/a_termofold_megorzese

A természet nagyon okos: mindenáron törekszik arra, hogy fenntartsa ezt a mindennek alapját jelentő életközösséget: ha valahol megsérül a takaró, azonnal megjelennek azok a gyomok, amelyek képesek a lehető leggyorsabban befedik. Ilyen pl. a porcsin és a parlagfű, mely mindkettő egyébként ehető és gyógynövény is, bár előző inkébb csak vitaminokkal segít, de legalább finom, míg utóbbi ugyan sok témában agyondícsért, de szörnyen keserű :) Viszont mindkettő képes azonnal megjelenni a talajon, amelynek szüksége van a gyors segítségre. Érdekes jellemző egyébként a természet bölcsességére, hogy a lassan helyreálló talajon 1-2 év után ezek maguktól átadják a helyüket más növényeknek. 

Egyébként épp ezen elv alapján szokás élőmulcsot is használni, magyarán olyan növényeket, amelyek élnek, és közben takarják a talajt. Pl. amikor a jól ismert 3 nővért ültetik egymás mellé: a kukoricát, babot és tököt. Itt a tök hatalmas levelei egyrészt elölik a gyomokat, másrészt takarják a talajt. Emiatt érdemes a gyomokat is úgy nézni, hogy azok talán több hasznot jelentenek, mintsem gondolnánk: ha nem nagyon zavaróak, ha nem nyomják el a kultúrnövényt, inkább hagyjuk őket nőni. Ez ráadásul nemcsak a takarásban segít, de a kártevőket is megtévesztik illatukkal, elrejtik a védendő kultúrnövényt, sokkal kevésbé képesek támadni és akkor is kisebb kárt okoznak, mintha csak a gyenge, sérülékeny zöldségünket találná, akárhova is pottyan le reptében. Ha még virágzik is, akkor vonza a beporzó rovarokat, amelyek szintén fontosak a mi növénykénknek is. Olykor pedig ők maguk azok, amelyek kamikáze módon magukra vonzák a kártevőket, védve ezzel is a zöldségeinket - vagy éppen ezen nő fel a kártevő hiperparazitája, és lesz majd segítségünkre a védekezésben. Vagy ezzel a kártevő dajkáló tulajdonságukkal tartják fenn a populációt, amelyet viszont kordában tud tartani egy ragadzozó rovar vagy hiperparazita folyamatosan - hiszen itt mindig talál élelmet. És ez bizony jól jön, ha egy hirtelen jött tömeges támadáskor kell a véderő: ott vannak kéznél. 

A mulccsal tehát nemhogy nem pusztul, de éppen hogy épül a termőréteg! Hisz ha évről évre folyton utántöltjük, az alja folyamatosan korhad, komposztálódik, így ahelyett, hogy kimerülne a talaj, egyre több lesz benne a tápanyag. Persze oda kell figyelni, hogy ne csak száraz növényi maradványok kerüljenek bele, mert akkor felborul a C-N (szén-nitrogén) arány, ami pedig fontos a növények fejlődése szempontjából. 

Mivel mulcsoljunk? Szinte bármivel. De tényleg, létezik akár gumidarálék is, melyet ennek használnak, de mi persze nem ilyenre gondolunk, hanem úgy bármire, ami elbomlik, ami természetes anyag. Ez viszont lehet akár kartonpapír is, vagy régi gyapjúpulcsi, netán krumplis zsák. Igaz, ezeket csak legalulra szoktuk tenni, amikor új területeket hódítunk meg.

Leírok pár technikát és eljárást:

1. Lasagna-mulcs: Új terület meghódításához. Azért lasagna, mert több rétegből áll. Legalul van az a réteg, ami erős, összefüggő anyag, ez hivatott elölni a gyomokat. Ezeket mindig kötésben kell tenni, nehogy a köztük lévő résen áttörjön a gyom, és be kell locsolni, hogy megadjuk a kezdő lökést a korhadásnak. Ezen lehet egy réteg bármi más, ami lebomlik (falevél, apróra tört gally, lefelé fordított gyeptégla, stb.). Kihagyható, jöhet egyből egy réteg föld, majd arra a mulcs maga: szalma, falevél, stb.

2. Zöldmulcs vagy élőmulcs: ahogy fentebb írtam, maga a növény takar. Ez lehet bármi, ami nem zavarja a fő növényt, de lehet egy ágyás melletti út takarója is, mert így az ágyás széle nem szárad ki. Pl. ha az ösvény be van vetve spenóttal: ennek a nagy levéltömege maga is ad mulcsanyagot, amit egyszerűen levágva a zöldségek közé fektethetünk.

3. Fűnyesedék: ezzel csak óvatosan, mert hamar befülled, bepenészedik, vagyis csak vékonyan, max. 5 cm vastagságban szabad teríteni.

4. Szalma: a leggyakrabban használt anyag. Nagyszerűen tartja a nedvességet, bár magas a C tartalma, érdemes olykor zölddel vegyesen rakni vagy trágyázi valamilyen módon.

5. Széna: használható, de akkor oda kell figyelni, hogy csak olyan növények legyenek benne, amelyek még nem magzottak fel - különben milliónyi gyomnövény nő majd ki belőle :)

6. Falevél: kézenfekvő megoldás az őszi levélhullás után :) A diófa levele is használható, bár tudni kell, hogy a csírázást gátló anyaga (juglon) csak kb. 9 hónap alatt bomlik le teljesen, ezért csak olyankor érdemes közvetlenül ezt használni mulcsnak, ha csak palántát akarunk a következő évben oda ültetni, vagy fák, cserjék, egyebek alá, ahol nem kell csíráznia semminek. 

7. Gyomok: a kihúzott gyomokat nem kell eldobni, illetve csak rögtön a helyükre, így azonnal mulcsként szolgál. Egyes gyomok viszont képesek visszafoganni, ha marad egy kis föld a gyökerükön, vagy jön egy kis eső rájuk.

8. Fakéreg: általában virágos kertek, előkertek mulcsanyaga, mert jobban mutat, mint a szemetes hatású szalma vagy lomb. A fenyőkéreg azonban csak ott jó, ahol savanyítani akarjuk a talajt, pl. fenyőfélék, áfonya, rózsa, rododendron alá. Szintén szükséges a nitrogén utánpótlás, mert bomlás közben elvonja a talajból.

9. Fűrészpor: a fakéreg és a fűnyesedék együttesen: savanyít és befülled, ha vastagon terítjük, de amúgy használható.

10. Kavics: sziklakertben jól mutat, de persze nem ad a talaj tápanyagtartalmához.

Lasagna-mulcs első lépése: kartonpapír a tarackra közvetlenül

A föld ráhordásáról nincs sajnos fotó, itt már szalmatakarással látható ugyanaz. A hármas karók az uborkához-cukkinihez lettek leszúrva.

Bár a milliónyi csiga és a rendszesen beszökő tyúkok miatt sok mag nem kelt ki, illetve le lettek rágva-csipkedve, azért amelyik túlélt, az egész szép lett:

Mivel nem volt elég mulcsom, ezért spórolni próbáltam, és egy részen csak foltokban tettem le szalmát, arra földet, majd abba vetettem dinnyét, tököt. Ez a föld azonban túl kevés tápanyagot tartalmazott nekik, és túl kevés vizet kaptak, így bár kihajtott (aminek nagy részét ugyancsak a csigák rágták le), sajnos megnőni, teremni már nem tudott.

A krumpli a későn jött és akkor is hideg, esős tavasz miatt későn lett elvetve. De a fő gondja az volt, hogy nem ősszel takartam le neki a talajt, aminek így lett volna ideje megpuhulni, hanem közvetlenül vetésekor. Márpedig itt nemcsak kökemény agyagtalaj volt alatta, de több éves masszív tarack is. Mivel nem volt túl sok szalmám, így csak kb. 20 cm vastagon tudtam itt is takarni, amit ráadásul a tyúkok rendszeresen le is kapirgáltak itt-ott. Így persze a tarack pikk-pakk ki tudott nőni, sokkal gyorsabban, mint a krumpli. Ekkor újra jöttem a tyúkok és lecsipegették a hajtásait :) 

Ezek után nem csoda, ha csak a legacélosabb harcos tudott túlélni, a Sarpo Mira. De ezek alatt is csak annyi lett, ami jó lett vetőkrumplinak következő évre.

Dombágyás szalmatakarással, hajtanak kifelé a kis növénykék

Nő a rukkola a szalmamulcs alól

Vékony fűnyesedék takarás a fűszerkertben

Aranyló szalma, a kincs