Minden A jövő farmja című filmmel indult. Illetve ez így nem igaz, az csak a végső lökést adta. Mert mindig akartam kertet, saját növényeket, baromfiudvart, egyebeket. Arról nem is beszélve, hogy kell a hely a kutyáknak-macskáknak :) Meg hogy gyerekkorom óta szeretnék egy lovat :)
Ehhez képest 10 éve lakom Budapesten, picike lakásokban, minden kert nélkül, többnyire albérletben... Saját lakásom, bár szintén 10 éve megvan, ki volt adva 5 évig albárletbe szintén, mi csak 5 éve költöztünk be a párommal, költségmegtakarítás címén (addig egy nagyobb, 12. kerületi albiban laktunk, ahol a két cicánk kijárhatott a kertbe). Hát itt, a Nyugati pályaudvar közvetlen közelében aztán nincs kert, egy fikarcnyi sem. Itt még a szobanövényeim sem maradtak meg, mert földszinti, udvari lakás... :( De mindig is csak átmenetinek szántam ezt az életet, és évek óta csöpögtettem az infót párom fülébe, hogy mi bizony kertes házba fogunk költözni előbb-utóbb! Évekig nem történt semmi előrelépés, csak éltük a megszokott nagyvárosi életet: munkába járás, közlekedés órákig, esténként találkozás a vacsora idejére, majd alvás... Kezdett ez nagyon nem tetszeni...
Aztán belekezdtünk egészségünk megőrzése érdekében a paleo életmódba. Ami szép-szép, de hát tudtam: csak nagyüzemi, vegyszeres kaját tudok főzni, mert a bióra nincs pénzem. Nincs ez így jól, gondoltam. Mert a lényeg vész el a nagy egészségtörekvésben, ha alacsony minőségű kaját eszünk, ha az teli van vegyszerrel a minimális beltartalmi érték helyett... És közben persze állatvédőként nem tudom elfogadni a nagyüzemi állattartás állatkínzó voltát sem, amihez pedig minden egyes vásárlással hozzájárulok, amint megveszek egy doboz olcsó tojást, egy kiló olcsó húst... Nem vagyunk vegák (bár párom 15 évig volt vegetáriánus, én csak kb. 2 évet), de azért igenis számít, hogy ha már meg is eszem azt az állatot, aki az életét áldozza fel (nem jószántából) az enyémért, akkor legalább ne kínozzák előtte egész életében. Az, hogy szörnyen egészségtelen is, az csak "hab a tortán"...
Nagyüzemi csirkenevelde. Tudtad, hogy a hímeket kikelés után élve ledarálják?
Videó a naposcsibék nagyüzemi bánásmódjáról, illetve arról, hogy mi lesz a kakasokkal...
Így hát hamar jött a végleges elhatározás: bizony költözünk! Szerencsés körülmény, hogy kb. másfél éve a páromat kirúgták az addig stabil, jól fizető munkahelyéről, így magánvállalkozó lett, és neten keresztül dolgozik be ugyanazon a területen, ahol előtte fix állásokban volt. Így otthonról tud dolgozni, azaz net mellett mobilisak lettünk. Nekem már évek óta nincs állásom, kutyakozmetikát vállaltam, ha volt, de nem volt túl sok...
Szóval, nem volt, ami idekössön (na jó, kivéve a kutyasuli meg az állatvédő egyesület, melynek alapításában részt vettem 2006-ban, és 2007 óta egyik vezetője vagyok. De előzőt majd valamilyen formában folytatom úgyis, utóbbinak a vezetését meg átadom egy megbízható, lelkes új tagunknak. Mindent kiterveltem szépen :) Úgy érzem, amit eddig beleadtam, az részemről elég is volt, ideje, hogy átvegyék a stafétát nálam frissebb, lelkesebb újak, a háttérből még úgyis tudok segíteni sokat.) (www.zoldzebra.hu)
Elkezdtünk hát keresni kis kertes házikókat szerte az országban, ami kb. egyenértékű a saját kis lakásommal, de sajna csak elég messze Budapesttől találtunk megfelelőt: Szegedtől 50 km-re. 4500 nm-es kertjével elég nagynak tűnt - amíg rá nem találtam a permakultúrára, és rá nem jöttem, hogy nekem a 4500 nm kicsi :)
Kerestünk tovább, bejártunk ungot-berket... Aztán egy permakultúrás fórumon rátaláltunk egymásra Andrással, akinek volt egy 16 hektáros, újonnan vett földje Eger mellett, Nagytályán, és társakat keresett, hogy permakultúrás közösséget alakíthasson ki. A tervek szerint 3-4-5-en állunk össze, 1-2 hektáros területeket megvéve tőle, a többi marad közös használatban: erdő, tüzelőgyűjtés, legelő, halas tavacska... (http://www.permakultura.hu/ , http://www.permaforum.hu/permaforum/ )
Felvettük a kapcsolatot, ki is mentünk megnézni a földet és beleszerettünk a vadonba :) Fás-bokros-cserjés mező, sok-sok vad bogyóssal, madárral és minden, ami csak kell egy permakultúrába. Azaz csak majdnem, mert természetes vízforrás sajnos nincs a területen, kutat kell ásni még kialakítani a tavacskát is. A területen áram sincs, ami egyrészt nagy gond, másrészt szuper, de erről majd később :)
Pár kép előzetesnek:
De éppen amiatt, hogy a terület lakhatatlan, kénytelen voltunk valami megoldást találni az ottlakásra. Meglepő módon nagyon drágák arrafelé az ingatlanok, így venni nem tudtunk. Végül kitaláltuk, bérlünk a közelben valamit.
Hittétek volna, hogy vidéki kistelepüléseken nem lehet találni kiadó házakat? Hát én nem. Mindenki eladni akar csak, és hiába áll évekig üresen, romlik az állaga, nem hajlandó kiadni. Aki meg mégis, az, amint meghallotta, hogy kutyával mennénk, azonnal visszakozott. Volt nagymama, aki az unokáit féltette attól, hogy megharaphatja majd a kutyám őket. Ez a kutya:
Hiába mondtam én, hogy vizsgázott, dolgozó terápiás kutya, 120 gyerek lóghta rajta egyszerre, sosem harapna. Állította, hogy nekik is volt iskolázott kutyájuk, tudja, milyen az, és ha nem a gyerekkel nő fel, nem lehet benne megbízni... "beszélj vele, Bákán lakik" mondta erre gyerekkoromban anyukám... Szívesen megkérdeztem volna még, ha tudom, hogy ezek szerint az nem igaz, hogy a harapások nagy részét a gyerekek szenvedik el, mégpedig a család saját kutyája által? Ugyanis a statisztika ezt mutatja. Csak tudom, ha már évek óta ezzel foglalkozom, és nem csak az állatvédelem miatt, hanem mert kutyaiskolában oktató vagyok. Na mindegy, de eléggé kiakasztott, hogy mekkora a sötétség a fejekben a kutyákat illetően, mennyire nem ismerik az emberek őket :( Persze tudhatnám, hiszen ezzel szembesülök nap, mint nap, de akkor is :)
Vagy katt a képre:
Folytatása következik :)
