Permakultúra közösség - Rókavár születése

Szándékosan nem terheltem kedves Olvasóimat mindenféle haszontalansággal, ezért nem írtam eddig. (Na persze, nem is azért, mert lusta voltam - letölteni fotókat, meg ide belépni és írni...)

No tehát, a tyúk project. Kezdem azzal, hogy paleos étrendünk miatt elég sok tojás fogy eleve nálunk, ami még a tescos változatban sem valami olcsó (mondjuk én előtte is a Lehel téri piacra jártam inkább cipekedni, ott olcsóbb volt, de az is nagyüzemi :( ), de ha még valami perverz módon azt is figyelembe akarom venni, hogy 

1. egészséges legyen

2. ne kínozzanak ehhez állatokat

akkor bizony biotojást kéne vennem, méregdrágán. Kb. 60 Ft lenne darabja. Na ezt nem tehettem meg sajnos, hiszen heti 20-30 tojás fogy itthon. 

Kiköltözésünk egyik alapmotívuma amúgy is volt éppen, hogy a bevétel 70 %-át kell élelemre költeni, és ez nem normális. Oké, hogy nem szeretjük a hulladék kajákat (amúgy sokszor a drágán eladott kaja is ugyanúgy hulladék, így nem mindig az ár a mérvadó, lásd Meki és társai...), igyekszünk egészségesen élni, de ebből adódóan magam főzök magam vette alapanyagokból, tehát nem rendelünk, nem étterembe járunk, vagyis azt várnánk, így olcsón kijön. (Oké, egy hónapban egyszer megesik, hogy rendelünk pizzát vagy elmegyünk két-három hónapban egyszer valahova enni, de azért ez nem mindennapos.) Tehát, a lényeg az, hogy sok pénz megy kajára. És akkor még csak az olcsó, nem igazán minőségi, pláne nem biora gondolok. Márpedig nekünk fontos, hogy az alapanyag is jó legyen, mármint egészséges, és a nagyüzemi állattartás, növénytermesztés minden, csak nem egészséges. Teli vannak vegyi anyagokkal, mérgekkel, antibigyókkal, hormonokkal, plusz ehhez az állatokat még jól meg is kínozzák. Egyszóval, nekem bi kellett, és rájöttem, akkor nekem magamnak kell előteremtenem.

A sors fintora, hogy amíg a nagyüzemi termelése, és így ára olcsó, a bio csak eladásra termelve drága, magunknak, háztájiban a létező legolcsóbb fajta termelés. Na persze itt főleg a permakultúrából indulok ki, hiszen az ésszel összeállított rendszerbe alig kell belenyúlni, kivéve amikor a fészekbe nyúl az ember a tojásért, vagy az ágak közé a gyümölcsért :) De tényleg, aki nem hiszi, járjon utána! :)

A tyúk - project indul tehát!

Tervem előtt mindenki furán nézett rám, és megpróbált lebeszélni: "télre nem szabad tyúkot tartani, hiszen télen nem tojnak, csak etetni kell őket, nem éri meg". Ráadásul, hiába kerestem égre-földre, elérhető távolságban sehol sem tudtam venni olyat, amilyet szerettem volna: parlagi magyar fajtát. Csak nagyüzemi, letojt tyúkot tudtam venni, amiről megint sokan le akartak beszélni, mondván, azok pláne nem fognak már tojni, ezért is selejtezik le őket, addigra kitojják magukat. Ráaádsul jött a tél is, hát minden ellenem szólt. De hát "beszélj vele, Bákán lakik" szokta volt mondani anyukám gyerekkoromban arra, akinek hiába minden beszéd, meg sem hallja. Na ez általában már akkor is én voltam :D Lebeszéltem tehát a 10 db tyúkot, illetve egy szomszéd kért még 3-at, mert ami 5-őt vett valahol azokból 3 kakas lett és akart volna 5 tyúkot magának. Így anyukámék egyik útjuk alkalmával hozzánk megálltak útközben felkapni a 13 tyúkot, éjjelre meg is jöttek. Sajnos ez volt az ősz azon első pár napja, amikor bejött a hideg, november elseje pont. 

Szerencsétlen tyúkok nagyon lehangoló látványt nyújtottak: félig kopaszak, ijedtek, volt, amelyik fosott is, így még autót is kellett takarítani, mert átázott a doboz... Első éjjel a dobozban hagytuk őket, csak kitettük a leendő átmeneti ólba őket, hátha maguktól kijönnek, ha megnyugodtak, de mi nem akartuk őket tovább bolygatni. Hát szegények még reggel is ugyanúgy nyomorogtak a kis dobozban, meg sem moccantak. Reggel pakoltuk ki őket mi, a dobozban egyből volt is 6 tojás :)

Annyira váratlanul jöttek, hogy még nem tudtam addigra ólat készíteni nekik, pláne nem kerítéssel, ugyanis a kert végéban nincs kerítés, de ahol van, az is olyan, hogy csak az a kutya nem jön be, amelyik nem akar... Így a nagy, sajnos félig omladozó pajtában kerítettem el nekik egy részt átmeneti szállásnak, és szaladgáltam a faluban körbe-körbe, hogy ki tud adni egy kis szalmát alájuk. Végül egy kedves, szintén tyúktartó bácsi megszánt, és adott két kis zsákkal. 

Kb. egy hét után jutott eszembe, hogy a kert elejére ki tudom őket engedni, ráadásul ott dúsan zöldell a fű is. Egy kis terelő utat építve  apajtából, szépen ki is óvatoskodtak a fényre:

Később sikerült nekilátni a végleges ólnak, bár igaz, ez a pajta azon falának támaszkodnik, amelyik eléggé ramaty állapotban van. Kénytelenek is voltunk kitámasztani, nehogy rájuk zuhanjon.

Közben a raklapot áttettem ide, hogy egyrészt ez is védje őket az esetleges falhullástól, másrészt, hogy tudjam szigetelni a falat belülről kartonpapírral. Ha közvetlenül tenném rá, bepárásodna, nedvesedne, de így egy rés van a fal és a papír között, ami szintén szigetel. 

Eredetileg itt egy rakás fahulladék, lim-lom volt felpakolva, a tetőről pedig hiányzott a cserép:

A kert felől nézve ugyanaz a rész (itt már leástam a leendő kifutó oszlopait)

Nem sokkal később megérkezett Herceg, egy igazi, magyar parlagi kakas fiatalúr:

Őt ajándékba kaptam, és Őt szánom a leendő tyúkudvar ősapjának. Átneveztem Délcegnek, mert a Herceg olyan fura volt, de így hívta az előző tulajdonos kislánya. Viszont rájöttem, az általam kitalált Délceg név (merthogy tényleg az, olyan peskes, sőt néha pökhendi, hogy ez igazán illik rá), teljesen jól illeszkedik eredeti nevéhez, így most Ő a Délceg Herceg :D
Na nem mondom, nem ment éppen zökkenőmentesen a beilleszkedés, mert először Őt is csak a zárt alkalmi ólba tudtam zárni a tyúkok közé. Hát egy szóval jellemze, ami történt, az a tömegverekedés... Mindenki vert ott mindenkit. Mondjuk én is :) Szétcsaptam köztük, hogy senki ne merje bántani a másikat, és hamarosan a kakas elkezdett figyelni, hogy nem kifizetődő nekimenni a tyúkoknak. Azok maguktól nem támadtak, inkább bemenekültek egy dobozba, ami tojófészekként volt betéve nekik, és ott szorongva, tolongva bújtak el előle. Végül kitettem a kakast inkább, mert nem akartam reggelre egy halom döglött tyúkot találni... És ugyan megérkezése után azonnal levágtam gyönyörű szárnytollait, éjjel benézve máris a két méter magas raklap tetején ücsörgött... Bennem meghűlt a vér, de reméltem, nem rendez vérfürdőt mégsem. Reggel csak a tyúkokat engedtem ki, és még pár napig ezek után, de már másnap is csendesebb volt a csetepaté, míg harmadnapra elült a vihar. Végül csak kiengedtem Őt is, sajnáltam bezárva a sötét és hideg pajtában, miközben kinn egész sépen sütött a nap. Ugyan néha a szomszédban kukorékolta világgá, hogy márpedig mostantól ez az egész falurész az övé - mindezt ott, ahol egy csintalan kis terrierkeverék lakik, aki egyszer átjött a tyúkokhoz és élvezettel kergette őket körbe-körbe, míg ki nem szaladtam a nagy rikácsolásra és a fél falu zengett a harci ordításmtól. Onnantól én kergettem az amúgy elég félős kiskutyát (utána azért még barátkoztunk, nyugi :) ), de azóta nem jött át, az biztos :D Mély benyomást sikerült rá tennem, úgy látszik. Mondjuk a gazdáira is, akik ugyancsak épp kinn voltak a kertben :) Nem baj, utána velük is összebarátkoztam azért :)

De az is igaz, hogy Őt annyira nem kell félteni, simán nekimegy a kutyáknak. Ezért nem bánom, hogy olyan harcias, mert meg tudja védeni legalább a kis háremét, akiket azóta is hűségesen kísérget és védelmez. 

Tyúkocskák és Délceg az új ólban:

Az ól kívülről, a kert felől nézve (nagy üvegablakot kapott, hogy a téli nap felfűtse az ólat és világos legyen. Ezt majd nyáron eltakarom.

Az ól a bejárata felől nézve, ahol régen a nagy halom fa és egyéb volt:

Kívülről kartonnal szigeteltük, belülről fadeszkákból van a fala.

Az elhasznált alom pedig ment mulcsnak a leendő zöldségágyásra:

No és akkor végezetül jöjjenek a számok, vajon megérte-e tyúkokat venni, etetni így télvíz idején :)

Egy db tyúk volt 800 ft, az összesen 8000 Ft. (Igaz, ezt nem muszáj számolni, ha azt veszem, levágni szánom őket majd később, azaz a húsukat is felhasználom, amit szintén megvennék boltban - persze a nagyüzemi antibigyós-hormonos-állatkínzósat... :( Mindezt bontatlanként kilónként kb. 1000 Ft-ért. Ők nagyjából két kilósak.)

Vettem érkezésükkel egy időben egy 25 kilós zsák lenmagot, ami 5500 Ft volt.

Pár napra rá egy 35 kilós zsák magkeveréket (kukorica, napraforgó, búza), 3700 Ft-ért.

Mivel többnek is ment a hasa, valamint az egyik kezdett rosszul lenni, gubbasztani, vettem nekik vitamint meg gyógyszert, összesen 2000 Ft-ért. A vitamint két hónapon át adtam nekik, míg elfogyott, ebben volt mészpor is.

Sajnos a beteg tyúk egyre rosszabbul volt, és bár mindenki mondta, hogy nem fog felépülni, hiába vittem be melegre, próbáltam etetni-itatni, sajnos végül több hetes betegség után kimúlt. Ő természetesen nem tojt egyetlen tojást sem, ám végül a kutyáknak megfőztem és ők több napig ettek főtt tyúkhúst és levest.

Legközelebb december végén vettem újra magkeveréket, a lenmag még tart, abból csak keveset adtam, mert nem nagyon szeretik, de jót tesz a tollaknak, és a kopaszoknak ez kellett.

Tehát decemberben újra vettem egy 35 kilós tápot, 3700 Ft-ért. Ez nagyjából elég lesz február közepéig.

Egy nap kétszer kapnak enni, egyszer áztatott kenyeret is, amiért jóformán ölik egymást (meg a kezem...). Ezt egy pékségből veszem, kb. 10 kiló 500 Ft. Nem tudom pontosan, mennyi jut nekik, mert Audrey imádja és minden nap ő is kap egy darabot (vagy kettőt, mikor mennyire tud meghatni :D). Ezt kb. havonta egyszer veszem.

Tehát eddig költöttem az etetésükre  kb. 16 000 Ft-ot. Ebből a gyógyszer egyszeri kiadás volt (-2000 Ft), azaz 14000 Ft a szigorúan vett élelem. Ezt el lehet osztani 3 és fél hónappal, amíg kitart a maradék táp és lenmag, azaz 14 hét. Vagyis egy hét költsége 1000 Ft. 

Jelenleg egy hét alatt kb. 30 tojást tojnak, ami a nagyüzemi áron számolva kb. 1100 Ft (ha egy tojás 35 ft, de ettől csak drágábban kapható). Ha biotojásként számoljuk, amikor egy darab ára kb. 60 Ft, akkor 1800 Ft-ra jön ki. 

Novemberi tojástermelés:

(Igen, itt a többedik tojás nélküli napon valóban egy véres késsel fenyegettem meg őket :) - hozzá kell tennem, ekkoriban kapták a gyógyszert, ami antibiotikum volt sajna... Lehet, hogy az kavart be nekik. 5 napig kapták, és utána megint tojtak.) Összesen volt: 49 db

Decemberi termelés:

(A végén az a 0, utána meg a 10 csak azt jelenti, hogy pár napig elbújtak a régi helyükre, a pajtába tojni, és csak ekkor fedeztem fel :) )

Összesen volt: 134 db

Konklúzió: azt hiszem, összeségében azt mondhatom, megéri tyúkokat tartani, akár még ilyen letojtakat is, és télen is. Ha a havi 130 tojást számolom átlagnak, valamint lenmagot ezután már nem kapnak. Ha elfogy, csak a magkeveréket és a kenyeret fogják enni, és akkor egy tojás költsége kb. 15 Ft-ra jön ki. Nyáron persze ehhez hozzájön majd a zöld is, bár ha nincs hó, akkor most is tudnak egész nap csipegetni a kertben lucernát, füvet és gyomokat, nagyon szeretik. Amint nem lesz fagy, a napi kétszeri etetésből csak egy lesz, az esti. Arról nem beszélve, hogy folyton több a tojásunk, mint amennyi elfogy, így már többször tudtam adni a családomnak is, miközben mi sokszor eszünk rántottát, tükörtojást reggelire, csinálok sütiket gyakran, és kenyér helyett tojás alapú magkenyeret eszünk. Sosem kell azon aggódni, hogy elfogyott, nem tudok csinálni, amit szeretnék belőle, ráadásul nem akármilyen, hanem biotojás :)

És csak mindezek után jön, hogy a sajátom, a saját tyúkjaim tojták, és minden nap az az egyik fő esemény, hogy hány tojást találok ma vajon. 

Úgy érzem, ez az első, igazi lépés az önellátás, a függetlenség felé, amikor egy icipicit már nem érzem magam annyira kiszolgáltatva a gazdaságnak, a pénzügyi helyzetnek, a termelőknek, a szállítóknak, a tőzsdézőknek, az olajtársaságoknak, a politikai elitnek és mindenféle egyebeknek. Mert legyen bármi, de legalább tojásunk már van, éhen nem halunk :) 

Zöldell a fű (valójában vadzab, mely magától kelt ki az esők után) - telefonnal készültek :)

Rózsák

Vadszőlő

Madársóska

És csigák minden mennyiségben :)

Az eddig itt töltött két hónap nem sokmindenre volt még elég (egyrészt, mert egyedül kell egymagamnak megcsinálni, amt szeretnék - Laci pénzt csinál :) ), másrészt mert sok dolog pénzbe kerülne beszerezni és egyelőre el vagyunk maradva pénzügyileg :( Tehát maga a "Nagy Terv" még nem indult be, kivéve az első fácska kiültetése, előző bejegyzésemben :)

Ennek ellenére azért történt pár apróság: András pl. (akié a 16 HA-os terület, akivel a közösséget alapítjuk) hozott sok tölgyfamakkot és elültette bizonyos helyeken, valamint szedtem viszonylag sok gledícsia termést és azt is kiszórtuk itt-ott. Ezek egyrészt a biodiverzitást erősítik, másrészt állati takarmánynak jók, meg persze egy sor hasznuk van még, a permakultúra alapelve szerint. 

Ezek mellett főleg a falubeli kisház kertjét alakítgatom, kísérletezgetek olyasmivel, ami később még jól fog jönni "élesben" :)

Ilyen pl., hogy az itteni nagyon elhanyagolt kert (ami nekünk jó, hiszen ezek szerint a talaj nem szennyezett, nem bolygatott) magasra nőtt gyomnövényeit kihúzgáltam, levágtam, illetve még a tulaj költözésünk előtt levágta nagy részét. Ezt megszárítva leterítettem azokra a részekre, ahova tavasszal ültetni szeretnék, azaz mulcsoztam, hogy alatta a gyomok fénytől elzárva kipusztuljanak. Ez az első rétegnél még nem történik meg, hiszen simán átnőnek rajta a tarack és egyéb erőteljes, ellenálló gyomnövények. Ezért amikor már átnőtt, akkor újra le kell takarni még egy réteggel, ez már sok nekik és végül elhalnak. Ennek az a mechanizmusa, hogy az első 10-20 cm-et, amit áttör, még a gyökér tartalékaiból tudja megtenni. De mikor újra fényt ér, akkor elkezdi feltölteni a felélt tartalékokat a gyökérben - ekkor kell újra letakarni. Ritkán előfordul, hogy harmadjára is le kell takarni egy új réteggel, de legtöbbször elég a kettő. Én úgy láttam, ahol vastag lett a takarás, ott elég volt már az első is, ahol ritkábbra sikerült és ért le egy kis fény, ott szükség lesz harmadik rétegre is. Így néz ki most, két hónapos takarás, egyszer részben megismételt mulcsfedés után:

Kaptam egy szomszéd nénitől meg Laci anyukájáéktól pár tő eper palántát is. Ezeknek azonnal kellett a hely, így ezt a részt hagyományos módon felástam, és a sűrű növésű tarackot egyszerűen befogargattam fejjel lefelé. Na persze ez annyi a taracknak, mint halottnak a csók (vagy ahogy anyukám mondja néha, mint p.-n a paróka :D bocsi... :) ), ezért el is kezdett kinőni itt-ott. Ezt majd lassacskán kézzel (lábbal) írtom folyamatosan. Mivel ültetéskor még javában tartott az aszály, így a föld fedetlen részeit meg kellett óvni a tűző napsütéstől, letakartam egy kis száraz gyomnövény szárral:

Persze be is voltak locsolva eleinte, azóta meg esik elég sokszor eső, de szerencsére minden egyes palánta megfogant (pedig egy vakond többször feltúrta itt-ott őket, mihelyt nedves és puha lett a föld :) ).

Ezt a képet csak azért mutatom meg, mert itt nyár vége óta hevert egy nagy rakás gally és fűszár, amit a tulajék vágtak le. Én ezt kiszedtem és ott takartam vele talajt, ahol nekem jobban kellett, de ezen is látható, mi várható, ha vastag takarás van egy gyomnövénnyel, akár tarackkal sűrűn benőtt földön:

A gyom teljesen eltűnt, a talaj pedig alul nedves, puha és teli volt rovarokkal, gilisztával. Persze így, hogy lebontottam, újra be fog nőni hamarosan. Megjegyzem, a nagy aszály idején, amikor a teljes kert sárga és barna volt, alig lézengett benne pár haldokló gyomnövény, a kert végében egész más világ fogadott egy helyen, amit akkor sajnos nem fotóztam le, most pedig már nem lenne feltűnő jelenség az őszi esők után. De ebben a sarokban egyrészt van egy régi gallyrakás, másrészt a szomszéd kert végében egy-két fa nő, a kerítés pedig be van futva vadszőlővel, ami átfutott a gallyrakásra is. Ezen a részen tehát a kert "műveletlen", elhagyagolt. És íme, a félsivatagi környezetben egyedül itt nőtt még akkor is zöld fű, a többihez képest kétszer akkora lucerna, mint a kert többi, feészántott és bevetett részén. Ott mindenhol ki volt égve a lucerna, a föld kemény és száraz volt. Itt még ekkor is egy ásónyomnyi mélységben nedves volt. Hát, valahogy így működik a permakultúra is: nem kell erővel letarolni mindent, majd megszakadni a művelésben, locsolásban, hanem ésszel, a természetet élni hagyva, akár a szigorú rend kárára is, de sokkal hatékonyabban és természetesebben lehet termeszteni. Ezen a kis sarkon akkor is tobzódott az élet, amikor pár méterre tőle már haldoklott. És igen, a farakás alatt sok a rovar, a gusztustalanság, de ez csak a mi előítéletünk. Ők a természet, az élet szervez alkotó elemei mind. Ha elveszünk belőle akár egyet is, minden eleme sérül, hiányos lesz a rendszer. A végén mindenki rosszul jár.

Utóirat: jelenleg készül a tyúkól, mert holnap érkezik 10 db lakója, egy hét múlva meg egy igazi magyar parlagi kakaska, reményeim szerint a majdani állomány ősatyja :) Ezekről képet majd csak akkor teszek fel, ha lesz "utána" fotó is, mert a mostani "előtte" és "készülőben" képek egyelőre nem néznek ki túl bíztatóan :))

Most két hónapja, hogy költöztünk Budapest VI. kerületből (Nyugati környéke, zaj, bűz, zsúfoltság, tömeg...) Nagytályára (Egertől 14 km, 865 lakos, a Bükk lábánál). Nagy váltás, de ahogy a mondás is tartja: a szakadékot nem tudod két kis ugrással átugrani :)

Egyébként meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem olyan nagy dolog, mint ahogyan annak tűnik addig, amíg az ember bele nem vág. Oké, a váltáshoz kellett az a szerencsés körülmény, hogy párom otthonról tud dolgozni neten keresztül, így csak az a fontos, hogy legyen internet, nem adta fel a munkáját. Enélkül nem sok esélyünk lett volna nekünk sem. Bár olvastam olyan beszámolót, ahol tényleg mindent hátrahagyva költöztek ki családostól a tanyára, munkát és egszisztenciát hátrahagyva, és fát vágva, kétkezi munkából megélve. És elmondásuk szerint boldogabbak, mint előtte a "biztos" megélhetéskor. Szóval, mi is megtettük, sőt ez csak az első lépés (mint ahogy azt már előző bejegyzésekben leírtam). 

Terveink szerint kb. 2-3-4 év múlva kiköltözni a végleges területre, addig pedig kialakítjuk a permakultúrát a helyszínen az önellátáshoz. Ez azt feltételezi, hogy addigra ott termő fák legyenek, ami a megélhetés alapja. Zöldséges kertet könnyű kialakítani, de a gyümölcsfákhoz évek kellenek, míg teremni kezdenek, így az a fontosabb. Ráadásul nagyon ésszel kell megtervezni, mit hova kell ültetni, hogy az évek múlva a lehető legjobb helyen lehessen. Ezért remélem, nem követtem el hibát, amikor az első kis fácskát a mai napon ünnepélyes keretek között a helyszínen elültettem :)

Íme a képes beszámoló róla:

A helyszínre bicajjal mentem, hátizsákban a rettentő jófej és segítőkész szomszédtól kapott, saját kezűleg beoltott kis szilvafa csemetével, valamint két 2 literes palack vízzel. Ez így nem volt könnyű, ezért nem akartam már nagy ásót vinni, vittem helyette egy kis itt a háznál talált kis izét. Nem tudom, mire használták régen, de egy ívben vágott fém a vége egy kis hegyes résszel a csúcsán. Gondoltam, ez elég lesz ásni, hiszen a föld nedves és puha a sok eső után. Ebben annyiban volt igazam, hogy valóban nedves volt. De puhának csak annyiban, hogy járni ne lehessen rajta... Viszont - gondolta a nagy eszű sündisznócska - a tüskés bozót közelébe ültetem, hogy azok megvédjék a téli rágcsálástól majd. Arra már nem gondoltam, hogy akkor viszont a talaj mellettük tele van fás gyökérzettel... Arról nem beszélve, hogy az általam végletekig csodált elvadult gyep szépen, erős gyökerekkel szőtte keresztül-kasul a talaj felső 10 cm-ét. Nos, hamar rájöttem... De Tarzan lenni erős, csinálni másik lyukat! Nem ám másik helyet kerestem, hanem akkor is itt csinálom meg. Mégpedig ezzel a kis izével. És belevájtam a földbe elszántan. És akkor jutott eszembe a Gyalog galopp tökéletesen idevágó idézete: "Most pedig kivágjátok ezt az erdőt - ezzel a heringgel!" Hát kb. így éreztem magam, miközben szerencsétlenkedtem a kis izével. Rálépni, hogy int ásót, belenyomjam a földbe, nem lehetett, ahhoz keskeny a teteje. Így kézzel erőlködtem, nem sok sikerrel. Legalább 10 perc volt az első kb. 5 cm x 5 cm-es darabka kiásása. Majd apránként kapirgálva a többi ragacsos, nehéz, sűrű masszív agyag. Hát, nem tudom, mennyire lesz itt jó a szilvának. Olvastam, hogy a nedves, kötöttebb talajt szereti, na de ennyire kötöttet?? Ezzel minden egyéb különösebb akció nélkül simán lehetne agyagedényt gyártani...

Én ugyan teljesen leizzadtam, de szegény Pixel meg közben ott reszketett mellettem, mert bizony elég hideg volt ma. Végül egy nagyjából fél órás "ásás" után - melyhez ezúttal hiába kértem Audrey segítségét, ő sem bírt a gyökerekkel átszőtt ragacsos talajjal, feladta hamar - végre betettem a kis fát és betemettem a gyökerét (előtte vissza kellett vágni egy kicsit a gyökérvégeket, hogy friss vége legyen, az elhalt, beszáradt gyökér nem fogant volna meg, hiába volt vízban előtte 2 napot). Ezután ráöntöttem a hozott vizet, majd elkezdtem metszőollóval kaszálni :) Vagyis vágtam pár marék füvet a tövéhez, hogy takarja egy kicsit a fagyoktól. Végül vágni akartam tüskék ágakat, hogy körberakjam vele a nyúlak rágása elleni védekezképpen, de sajna a piacos, olcsó kis olló nem bírta sokáig:

Remélem, elég ágat tettem azért oda. Mellesleg ez volt az olló debütálása is egyben :( 

Íme a kis fa beültetve és körberakva ágakkal: 

És végezetül egy figyelmeztetés: SOHA ne menj biciklivel agyagos földre több napos eső után... 

Konkrétan elakadt a kerék, 10 lépésenként kellett kézzel leszedetni...

Mivel jogosan kaptam a kérdést, honnan a név, így jelentem, készültem, csináltam fotókat az ominózus helyszínről! Ez még májusban készült panorámakép, amikor először jártunk itt (és amikor beleszerettem ebbe a helybe):

A Rókavár maga a jobb oldalon látható dimbes-dombos rész a fácskával. Ott lakik tőle balra egy nagyobb bokor tövében Róka Úr, a Vár ura. Ezt ma fotóztam direkt ide:

Ez a főbejárat, de rengeteg más ki- és bejárata van körös-körül, egy egész rendszert alkot. Nyáron egyszer ittjártamkor azt hittem, az egyik járat nincs már használva, így hagytam, hogy elé feküdjön Pixel. Nem volt ott 5 percnél tovább, már mentünk is, és beültünk anyukám autójába a két kutyával. És ekkor rémültem meg, mert kiderült, a járat igenis használatban van, ugyanis milliónyi bolha hemzsegett a kiskutyán. Addigra már Audreyra is átmásztak, én meg ijedten gondoltam rá, hogy most telemegy az autó éhes bolhákkal, anyukám még hetek múlva is vadászhatja őket - engem emlegetve... Szerencsére mindkét kutyán van bolhanyakörv, valószínüleg ennek volt köszönhető, hogy a bolhák álmosan kóvályogtak és könnyen elkaptam őket egyesével. Minimum 50-60 db-ot kaptam el, és szerencsére utána sem találtunk élőket sem az autóban, sem a lakásban, sem a kutyákban. Minden esetre, azóta nem engedem közel őket a lyukhoz :)

Eddig csak egyszer láttam Őuraságát, amikor a szembe oldalon mentünk épp megnézni egy érdeklődő csoporttal a terepet, és ő meg ott szalad hosszú, lompos farkát maga után reptetve a túloldalon. Ugyanekkor láttunk őzeket is szaladni a bozótosba, akiket azóta többször is láttam már. Nyomukat pedig mindegyiknek rendszeresen látom, ha arra járok. 

Szóval, mivel ez a rész egy zegzugos, de magasabban fekvő rész (ami nem mellesleg ideális helyszín a permakultúrás gazdálkosához, nem véletlenül választottam épp ezt a 16 hektárból), és mivel itt lakik Róka úr, hát egyből el is neveztem Rókavárnak a területet. Sajnos, ahogy beköltözünk majd, neki biztosan odébb kell állnia majd, bár részemről maradhatna (majd valahogy bolhátlanítom és immunizálom, ahogy a rókákat szokás, szájon át) és akkor nem jelentene veszélyt ránk meg a kutyákra, csak a csirkékre :) De azokat majd villanypásztorral megvédjük, és ha egyszer-egyszer egyet-kettőt elvisz, hát az a helyi adó a természetnek. Végül is Ő volt itt hamarabb, mi vagyunk a betolakodók...

Ma egy hete, hogy költöztünk. Elrepült ez az egy hét, de nem is csoda, mert nagyon sok munka volt, nem unatkoztunk. Laci persze ígéretéhez híven valóban szinte fel sem áll a gép elől itt ugyanúgy, mint amott volt szokása (kivéve, amikor a mosogatógépet kell átkötni mosógépre, mivel jelenleg egy forrásból üzemel a kettő :) Így van mosónap meg mosogatónap :) )

Eddigi tapasztalatok tehát:

A lakók főleg idősek, de akiket megismertünk, azok nagyon aranyosak. A közvetlen szomszéd nénihez mi mentünk át egy adag saját sütésű muffinnal ismerkedni, mert akiktől béreljük a házat, mondták, hogy milyen aranyos néni és hogy mennyi mindenben segített nekik, lehet rá számítani. Illett hát bemutatkozni. Tényleg kedves volt, egyből mondta, hogy tegezzük. Hát, elég nehezen jön a szánkra :) Ő mutatott be a másik szomszéd néninek, aki ugyanolyan aranyos, ők termelnek zöldségeket és gombát, így átmentem "venni tőle" paradicsomot-paprikát. De már az gyanús volt, hogy a szatyromba szedte egybe az összes holmit - azon frissiben a szárról :) - de amikor a mérésre és fizetésre került volna a sor, közölte, hogy nem kér érte pénzt, ingyen adja, ajándékba, hogy odaköltöztünk... Hát nem igazán jutottam szóhoz, úgy meglepődtem. Persze töviről-hegyire el kellett neki mesélni, honnan jöttünk, miért jöttünk, mit tervezünk, mit csinálunk. És nagyon érdekelte a permakultúra, mert a fia biológus, az akart fóliásan termelni, meg mindenféle különleges fajtát beszerezni, és náluk sem szabad permezetni, vegyszert használni őmiatta. Mondta is, hogy a fiát is biztos érdekelné a téma, majd beszélgessünk vele is egyszer. 

Sétáltunk egyet Nagytályán:

(Kb. 15 perc alatt körbe lehet érni :) )

Felfedeztük a helyi beszerzési források nagy részét, bár az otthonosság kedvéért anyukámmal bementünk még a múlt szombaton a Tescóba meg OBIba, DM-be Egerben... De már tudom, hogy van egy "2 perces kisbolt", meg egy "15 perces nagybolt", meg egy nagyon jó hírű pékség (kár, hogy mi azt nem eszünk), zöldséges, ahol tényleg elég sokféle zöldség-gyümölcs van, és hogy szerda 11-re jön pár házzal odébb egy mozgó húsárus, ami saját készítésű füstölt sertésárut hoz, vagy frisset is, ha előre rendelik. Bp-en a Lehel téri piacon vásároltam, mert az volt a legolcsóbb forrás a környéken, de ez itt átlag 100-200 Ft-tal olcsóbb kilónként annál is, és friss, nagyjából házi készítésű, de legalábbis nem nagyüzemi. És közvetlenül támogatjuk vele a termelőt!

Közben nagyüzemben jöttek-mentek az érdeklődők, akik a társulás miatt jöttek megnézni a földet. Nagy örömmel láttam, hogy virágzik az őszi kikerics a területen:

Nem fotóztam, de ma láttam a fejem felett elrepülni egy szürke gémet is :) Ami azért nem mindennapi esemény, legalábbis nekem. 

De nem jött be a dolog :( Lehet, hogy hercegnőnek kell lenni ahhoz, hogy a béka herceggé váljon?

Végezetül, jöjjön egy lista, ami valószínüleg még kiegészül a későbbiekben:

Vidéki lét - pro és kontra

1. Reggel madárcsicsergésre ébredek :) - reggel k. hangosan üvöltöznek a madarak az ablak előtti bokron, már napkelte után megy a ramazuri... :(

2. A szomszédok figyelnek egymásra :) - mindig szemmel vagyunk tartva: mikor kelünk, mit csinálunk :(

3. Körülölel a természet :) - a hülye rovarok folyton el akarják foglalni a lakóterünket, nem is beszélve a folyton szemetet képező madárrajokról, valamint a burjánzó gyomokról :(

Hm, hát, minden nézőpont kérdése ugyebár :) 

2012. augusztus 30. A dátum, amelyen nagytályai lakosok leszünk :) Ugyan fél nappal később, mint a tervezett... A költöztető reggel 7-re rendelt minket a lakáshoz, mi ugyanis előtte 3 nappal kiköltöztünk, lévén az új lakónak sürgős volt a beköltözés. Azaz már nem lakunk ott, oda kellett menni, a lakót hajnalban felkelteni, a segítőt vidékről berángatni... Erre küldött a költöztető egy feleakkora autót, mint amit megbeszéltünk, és pár perc tanakodás, számolgatás után egyértelművé vált, hogy nem fér be a holmi... Visszaküldtük őket hát, de voltak olyan rendesek, hogy egyrészt ők kértek elnézést a főnök helyett, aki bekavart az utolsó pillanatban, másrészt ők szereztek délutánra egy nagyobb autót máshonnan. Szóval most várjuk a nagy autót, és közben blogba fojtom bánatom :)

De hamarosan jön is a költöztető, megyek helyet foglalni a teherautónak! Drukkolok, hogy több gikszer ne jöjjön közbe... 

Minden A jövő farmja című filmmel indult. Illetve ez így nem igaz, az csak a végső lökést adta. Mert mindig akartam kertet, saját növényeket, baromfiudvart, egyebeket. Arról nem is beszélve, hogy kell a hely a kutyáknak-macskáknak :) Meg hogy gyerekkorom óta szeretnék egy lovat :) 

Ehhez képest 10 éve lakom Budapesten, picike lakásokban, minden kert nélkül, többnyire albérletben... Saját lakásom, bár szintén 10 éve megvan, ki volt adva 5 évig albárletbe szintén, mi csak 5 éve költöztünk be a párommal, költségmegtakarítás címén (addig egy nagyobb, 12. kerületi albiban laktunk, ahol a két cicánk kijárhatott a kertbe). Hát itt, a Nyugati pályaudvar közvetlen közelében aztán nincs kert, egy fikarcnyi sem. Itt még a szobanövényeim sem maradtak meg, mert földszinti, udvari lakás... :( De mindig is csak átmenetinek szántam ezt az életet, és évek óta csöpögtettem az infót párom fülébe, hogy mi bizony kertes házba fogunk költözni előbb-utóbb! Évekig nem történt semmi előrelépés, csak éltük a megszokott nagyvárosi életet: munkába járás, közlekedés órákig, esténként találkozás a vacsora idejére, majd alvás... Kezdett ez nagyon nem tetszeni...

Aztán belekezdtünk egészségünk megőrzése érdekében a paleo életmódba. Ami szép-szép, de hát tudtam: csak nagyüzemi, vegyszeres kaját tudok főzni, mert a bióra nincs pénzem. Nincs ez így jól, gondoltam. Mert a lényeg vész el a nagy egészségtörekvésben, ha alacsony minőségű kaját eszünk, ha az teli van vegyszerrel a minimális beltartalmi érték helyett... És közben persze állatvédőként nem tudom elfogadni a nagyüzemi állattartás állatkínzó voltát sem, amihez pedig minden egyes vásárlással hozzájárulok, amint megveszek egy doboz olcsó tojást, egy kiló olcsó húst... Nem vagyunk vegák (bár párom 15 évig volt vegetáriánus, én csak kb. 2 évet), de azért igenis számít, hogy ha már meg is eszem azt az állatot, aki az életét áldozza fel (nem jószántából) az enyémért, akkor legalább ne kínozzák előtte egész életében. Az, hogy szörnyen egészségtelen is, az csak "hab a tortán"...

Nagyüzemi csirkenevelde. Tudtad, hogy a hímeket kikelés után élve ledarálják?

Videó a naposcsibék nagyüzemi bánásmódjáról, illetve arról, hogy mi lesz a kakasokkal...

Így hát hamar jött a végleges elhatározás: bizony költözünk! Szerencsés körülmény, hogy kb. másfél éve a páromat kirúgták az addig stabil, jól fizető munkahelyéről, így magánvállalkozó lett, és neten keresztül dolgozik be ugyanazon a területen, ahol előtte fix állásokban volt. Így otthonról tud dolgozni, azaz net mellett mobilisak lettünk. Nekem már évek óta nincs állásom, kutyakozmetikát vállaltam, ha volt, de nem volt túl sok...

Szóval, nem volt, ami idekössön (na jó, kivéve a kutyasuli meg az állatvédő egyesület, melynek alapításában részt vettem 2006-ban, és 2007 óta egyik vezetője vagyok. De előzőt majd valamilyen formában folytatom úgyis, utóbbinak a vezetését meg átadom egy megbízható, lelkes új tagunknak. Mindent kiterveltem szépen :) Úgy érzem, amit eddig beleadtam, az részemről elég is volt, ideje, hogy átvegyék a stafétát nálam frissebb, lelkesebb újak, a háttérből még úgyis tudok segíteni sokat.) (www.zoldzebra.hu)

Elkezdtünk hát keresni kis kertes házikókat szerte az országban, ami kb. egyenértékű a saját kis lakásommal, de sajna csak elég messze Budapesttől találtunk megfelelőt: Szegedtől 50 km-re. 4500 nm-es kertjével elég nagynak tűnt - amíg rá nem találtam a permakultúrára, és rá nem jöttem, hogy nekem a 4500 nm kicsi :)

Kerestünk tovább, bejártunk ungot-berket... Aztán egy permakultúrás fórumon rátaláltunk egymásra Andrással, akinek volt egy 16 hektáros, újonnan vett földje Eger mellett, Nagytályán, és társakat keresett, hogy permakultúrás közösséget alakíthasson ki. A tervek szerint 3-4-5-en állunk össze, 1-2 hektáros területeket megvéve tőle, a többi marad közös használatban: erdő, tüzelőgyűjtés, legelő, halas tavacska... (http://www.permakultura.hu/ , http://www.permaforum.hu/permaforum/ )

Felvettük a kapcsolatot, ki is mentünk megnézni a földet és beleszerettünk a vadonba :) Fás-bokros-cserjés mező, sok-sok vad bogyóssal, madárral és minden, ami csak kell egy permakultúrába. Azaz csak majdnem, mert természetes vízforrás sajnos nincs a területen, kutat kell ásni még kialakítani a tavacskát is. A területen áram sincs, ami egyrészt nagy gond, másrészt szuper, de erről majd később :)

Pár kép előzetesnek:

De éppen amiatt, hogy a terület lakhatatlan, kénytelen voltunk valami megoldást találni az ottlakásra. Meglepő módon nagyon drágák arrafelé az ingatlanok, így venni nem tudtunk. Végül kitaláltuk, bérlünk a közelben valamit. 

Hittétek volna, hogy vidéki kistelepüléseken nem lehet találni kiadó házakat? Hát én nem. Mindenki eladni akar csak, és hiába áll évekig üresen, romlik az állaga, nem hajlandó kiadni. Aki meg mégis, az, amint meghallotta, hogy kutyával mennénk, azonnal visszakozott. Volt nagymama, aki az unokáit féltette attól, hogy megharaphatja majd a kutyám őket. Ez a kutya: 

Hiába mondtam én, hogy vizsgázott, dolgozó terápiás kutya, 120 gyerek lóghta rajta egyszerre, sosem harapna. Állította, hogy nekik is volt iskolázott kutyájuk, tudja, milyen az, és ha nem a gyerekkel nő fel, nem lehet benne megbízni... "beszélj vele, Bákán lakik" mondta erre gyerekkoromban anyukám... Szívesen megkérdeztem volna még, ha tudom, hogy ezek szerint az nem igaz, hogy a harapások nagy részét a gyerekek szenvedik el, mégpedig a család saját kutyája által? Ugyanis a statisztika ezt mutatja. Csak tudom, ha már évek óta ezzel foglalkozom, és nem csak az állatvédelem miatt, hanem mert kutyaiskolában oktató vagyok. Na mindegy, de eléggé kiakasztott, hogy mekkora a sötétség a fejekben a kutyákat illetően, mennyire nem ismerik az emberek őket :( Persze tudhatnám, hiszen ezzel szembesülök nap, mint nap, de akkor is :)

A jövő farmja című film

Vagy katt a képre:

Folytatása következik :)